2012. január 31., kedd

Házias hétfő 2.

Sziasztok!

Remélem tetszett a múlt hétfői rovatindító recept, ma ugyanis folytatódik, méghozzá egy süteménnyel. Ezt a receptet a nagymamámtól kaptam, ő is a nagymamájától kapta, szóval nagy baró régies régi recept, már alig lehet kisilabizálni, mert kézzel lett írva, de megéri, mert könnyen és gyorsan elkészíthető a

Rigó Jancsi

Hozzávalók:

12 dkg margarin (eredeti recept szerint zsírJ)

25 dkg porcukor

3 dkg kakaópor

3 tojás sárgája

3 tojás fehérje

30 dkg liszt

2 ½ dl tej

1 citrom héja

1 csomag sütőpor

Esetleg: pici dió, szegfűszeg

Először a kicsit meglágyított margarint eldolgozom a porcukorral, majd jöhet a kakaópor, a tojás sárgája, a sütőport, icipici szódabikarbónát (ezt én ötlöttem ki) a liszttel összekeverem, majd a masszához adagolom apránként, jól elkeverve. Utána jöhet a tej szintén apránként, majd a citromhéj, dió, szegfűszeg, ha akarunk, és végül óvatosan, lazán összekeverem ezt a masszát a felvert tojás fehérjével. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 20 percig sütöm, de érdemes 10-15 perc után tűpróbával ellenőrizni.

Szuper torta alap, ha azt szeretnénk készíteni, én szülinapokra szoktam néha ezt csinálni. Ebben az esetben a megsült és kihűlt piskótát vertikálisan félbe vágom, majd készítek egy párizsi krémszerűt, amivel megtöltöm és befedem, idénygyümölccsel fel lehet dobni. Itt az én kedvenc krém receptem:

Párizsi krém

Hozzávalók:

10 cl tejszín

200 g cukor

200 g vaj/margarin

70 g kakaópor

A tejszínt a cukorral összekeverem és felforralom, majd beleteszem a leszitált kakaóport. A tűzről levéve apránként hozzáadom a vajat, majd miután kihűlt a krém, beteszem jó pár órára, legjobb egy teljes éjszakára a hűtőbe. Ha meghűlt ki kell keverni alaposan, amíg nem lesz olyan habos, buborékos. Általában ribizlivel, gránátalmával, meggyel, vagy eperrel szoktam feldobni. A krém receptet a Fővárosi Gázművek mini (asszem sütőhöz ajándékba kapott) Süteményeskönyvéből szedtem, a csokis roládnál találtam, és bevált.



a képek gagyik, de csak gyorsan csináltam párat anyukám tortájáról még az ünneplés hevében, ezért ilyen béndzsák. A tetejét gránátalmával díszítettem.


Remélem tetszik! Jó cukrászkodást ­*

Tervek

Sziasztok!
Ez most csak egy gyors összefoglaló, hogy mik is lesznek a következő napokban, mintegy emlékeztető magamnak, hogy miket írjak Nektek:)
Ma: Házias hétfő 2
Holnap/holnapután: Haul
Még a héten: életmódos poszt( se nem étkezés, se nem sport, se nem lelki béke, egyikhez sem konyítok túl sokat:))
Az elkövetkező 1-2 hétben: arcápolási rutin, sminkek, outfitek.
Jaj ja alig váááárom, hogy ezeket elkészíthessem Nektek, de most vissza Asa Briggs-hez :/
Élvezzétek ki a napsütést, amíg nem jön a mínusz 30 fok és a 20 éve nem látott hó... Szép napot*

2012. január 30., hétfő

NOTD- Let the sunshine in

Sziasztok!
Utolsó, legeslegnehezebb vizsgámra próbálnék tanulni, határozottan kevesebb sikerrel, úgyhogy most pihenésképp gondoltam írok egy posztot. Nekem nagyon tetszik ez a párosítás, mondjuk a családom( 3 napja ki sem léptem a házból, úgyhogy nem látta senki más) ki van akadva a színeitől, de szerintem maradiak és úgysem értenek hozzá :D








Sárga lakk: Aden, nincs rajta szám. Aranyos lakk: Avon-Mystic
Szerintetek milyen?
Szép napot, élvezzétek a napsütést, olyan jó:)

Ui: Tudom, hogy nem egy vidám ez a rész a filmben, de ez a szám olyan gyönyörű és valahogy ha nem gondolok a háttérsztorira, szövegre, egész jókedvű.

2012. január 27., péntek

ABC Tag

Sziasztok!

Citromhabnál láttam ezt a magyarosított tag-et, és nagyon megtetszett. Ha megcsináltátok, linkeket, vagy magát a taget hozzászólás formájában várom :)

A - Alvás: Hogyan alszol?
Felkontyolt, vagy simán összefogott hajjal, szemmaszkkal( csak totál sötétségben tudok aludni), sok párnával, összevissza forgolódva, sok takaróval:)

Á - Álmok: Mi a legnagyobb álmod?
Minél több zugát bejárni a világnak, összekötni az életem az Igazival, családot alapítani, és egy olyan munkát találni, ahová minden nap kedvem lesz bemenni, és örömöm lelem abban, amit teszek. Jó volna, ha minden napom továbbra is tele lenne kihívásokkal, mert érzem, hogy így tudok mindig életvidám és küzdő típus maradni.

B - Barátok: Ki a legjobb barátod?
Egy fiú és egy lány. Imádom őket, és lassan 10 éve az életem nagyon szerves részei, nélkülük tuti meghülyülnék:)

C - Cejetem, köcce, civi: Mit gondolsz a "cuki" nyelvről?
Vannak vicces kreálmányok belőle, lásd puszcsi, bicsi-bocsi, szülcsinapcsi, mencsi-bencsi, de ezeket általában ironikus, gúnyos módon használom. Ha valaki ezeket komolyan veszi, na az picikét cikike :D

D - Dac: Mennyire vagy dacos?
Nagyon. Kevés embernek sikerült eddig úgymond "megszelídítenie".

E - Ellenzem: Mit ellenzel, mivel nem értesz egyet?
Rasszizmus, megrögzöttség, túlzottan radikális nézetek, bármilyen nemű erőszak( pláne a gyengébbek ellen elkövetett), vallási fanatizmus,önsanyargatás, lelki megfélemlítés, antiszemitizmus, fajizmus( ide tartozik nekem az állatkínzás is), szexuális erőszak bármely formája, önpusztítás(alkoholizmus, drogfüggés), és a mértéktelen, magabiztos, ön és közveszélyes ostobaság.

É - Éneklés: Szoktál énekelgetni?
Szoktam, de nem kéne:D jóó nincs nagyon szörnyű hangom, de nem is az a kórista alkat vagyok. Itthon szoktam főleg dúdolgatni, meg néha karaokézok, de csak bizonyos alkohol hatására :D

F - Foci: Szereted a focit?
Nem. Nem is érdekel, nem is értek hozzá, de ha ez számít, csocsózni szeretek és tudok is.( HAHAHA a word aláhúzta a csocsóznit, de javításképp felajánlotta a csöcsözni szót :D :D :D)

G - Gázos dolgok: Milyen gyakran kerülsz kellemetlen szituációba?
Sokszor :D Ügyetlen vagyok, rövidlátó, és vacak a mozgáskoordinációm.

Gy - Gyermeki lélek: Vannak "gyerekes" tulajdonságaid?
Van bőven. Hangos vagyok, ott is ahol nem szabadna, tapsikolok, vihogok triviális és rém sz*r poénokon, félek a sötétben (pl pince), ciki témáknál elpirulok és elfutok, ha nagyon gázos a helyzet( de tényleg:D) és nem tudok normálisan enni, ahogy a barátom mondja, nem vagyok étterem kompatibilis. Ja és imádom a meséket és a Barbie-kat.

H - Házimunka: Mit szeretsz és mit utálsz a házimunkák közül?
Szeretek sütni-főzni, mosogatni, vasalni, teregetni, port törölni, felmosni, és ablakot mosni, de utálok porszívózni, mosógépet ki-be pakolni, zoknit párosítani, és úgy all in pakolászni.

I - Időjárás: Mennyire befolyásolja a hangulatodat az időjárás?
Általában nem az befolyásol, hanem egy alap kedvvel kelek, ha az jó, akkor a hideg esős időnek is örülök, és szívesen öltözöm fel melegen, de ha az alap kedv rossz, akkor a kellemes meleg, napsütés is ki tud borítani.

J - Jóslás: Voltál már jósnőnél?
Nem, és egy cseppet sem hiszek benne.

K - Kávé: Kávézol?
Igen, napi min. egyszer. Ha van időm kialudni magam( kb szökőévente egyszer), akkor igyekszem nem inni, hogy fölöslegesen ne mérgezzem magam, de ha nem alszom eleget, és kihagyom a kávét, egész nap használhatatlan vagyok, fáj a fejem, stb. Imádom az ízét, az illatát, szóval igazából nagy függés:)

L - Lakás vagy kertes ház?
Amíg barátokkal, vagy a párommal élek, addig lakás, de egy 3-4 fős családhoz szerintem egy kertes ház passzol. Szeretem a kertet, jó benne tevékenykedni, plusz egy gyereknek fontos, hogy jó levegőn minden nap futkorásszon kicsit.

M - Mars tündér: Kiskorodban szerepjátékoztál a barátaiddal?
Persze :)

N - Net, jobban mondva internet: Mennyire vagy net-függő?
Kibírom nélküle, de ez is időfüggő. Ha van időm akkor néha 3 óra is lesz belőle, ha nincs akkor általában max 1 óra, email, facebook, blog( saját, és a többieké).

Ny - Nyugalom: Mi nyugtat meg a leggyorsabban?
Mókás párosítás, de egy szál cigi a friss levegőn, főleg télen a csípős hidegben. Utána egy jó alapos baráti beszélgetés. Sírni gyűlölök.

O - Osztály: Milyen "szerepet" töltöttél be a középiskolai osztályodban?
Két nagy klikk volt nálunk, én az egyikbe tartoztam, hatan csajok és heten fiúk, mi a partisabbak voltunk, jó mondjuk páran tanultunk is rendesebben, de sokan a mi klikkünkből lógósak voltak, mondjuk ez egyetemen is megmaradt. Mi mindig hangosak voltunk, baromkodtunk, kilógtunk cigizni, kocsmázni jártunk suli után stb, de tiszta szívből imádtam ezt az egész társaságot. Amúgy asszem akkor is olyan voltam, mint most, sokat beszélő, bölcsész beállítottságú, folyton nevetgélő, minden csínyben benne levő lány.

Ö -Önéletrajz: Mit szeretsz a legjobban beleírni az önéletrajzodba?
Nyelvvizsgák, egyetem, meg az önkéntes munkáim. Mind a háromra másért vagyok büszke :)

P - Pocsolya: Ha az úton látsz egy pocsolyát, mit teszel / mire gondolsz?
Kérlek Istenem, ne essek bele, olyan ciki lenne! :D

R - Ravaszság: Mennyire vagy agyafúrt?
Hmmm jó kérdés. Szerintem tudok az lenni, de emberi kapcsolatokban nem bírom, ott szeretek őszinte és egyenes lenni. Inkább akkor vagyok agyafúrt, ha valamit el kell intéznem, vagy el akarok valakinél érni valamit, de ez inkább csak olyan pillarebegtetős, hízelgős, csajos dolog, tudjátok :D

S - Seb: Van valamilyen sebhelyed?
Egy pici, ami a bárányhimlő nyoma lehet, a hasamon. Többről nem tudok.

Sz - Szuper képesség: Milyen természetfeletti képességet választanál, ha lehetne?
Teleportálás. Imádnám. Nincs olyan, hogy elkések, nem kell pénz az utazáshoz, stb.

T - Telefonálás: Szeretsz telefonálni?
Talán túlzottan is, a telefonszámlám bizonyítja...

U - Utazás: Mit vinnél magaddal egy hátizsákos utazásra?
Csak a legfontosabb dolgokat. Fehérnemű, pár póló, egy-két váltás nadrág, esernyő, pár gyógyszer, kötszer, személyi persze, kézfertőtlenítő gél, nedves törlőkendők, szappan v pici tusfürdő, némi kaja. Asszem ennyi, ja meg egy törölköző, meg fürdőruci.

V - Vasárnapi program: Van vasárnapi rutinod?
Sokáig alvás, későn reggeli( palacsinta, vagy rántotta, lényeg, hogy főtt v sütött legyen), naagy séta, vagy múzeumozás, mozizás, este vacsikészítés plusz evés, este film egy pohár borral, vagy egy jó könyv. Persze nem egyedül:)

Z - Zene: Milyen zenéket hallgatsz?
Sokféle. Rapet és metált nem bírom túlzottan, a többi jöhet. Most épp ezt hallgattam:



Remélem tetszik C:

2012. január 23., hétfő

Házias hétfő 1.

Sziasztok!
Azt találtam ki, hogy minden hétfőn igyekszem Veletek megosztani egy általam kedvelt receptet, ha sikerül, készítek az ételről fotót is, ma ez nem jött össze, bocsánat:( Igyekszem majd húsos, sós, édes, desszert, ital recepteket is írogatni, a forrást persze majd mindig megjelölöm.
Íme az első:

Stroganoff bélszín

na először is ez átverés, mert én nem bélszínből csinálom( occsóér, diák keretből kell kihozni mindent:D) szóval nálam a hús disznó szokott lenni, most épp tarja.

Hozzávalók:
50 dkg hús
4 fej gomba
1 fej vöröshagyma
étolaj
ízlés szerint só, bors
1 evőkanál mustár(picit talán kevesebb)
3 dl főzőtejszín
2 cl vodka
1 dkg paradicsompüré
4 darab csemege uborka

Felaprítom a hagymát és egy kis olajon megpirítom. Rádobom a csíkokra felvágott húst, amíg szürkés fehéres nem lesz addig sütöm, pirítom. Só, bors, majd a paradicsompüré és mustár. Jöhet a szintén vékony csíkokra vágott gomba és uborka. Összeforraljuk, hozzáadjuk a tejszínt és a vodkát és még fedő alatt kicsit forraljuk és kész is. Rizzsel tálaljuk, esetleg rá némi petrezselyem, én nem szoktam, nem szeretem.

Nagyon finom, laktató kaja, és gyorsan kész van. Ezt a két receptet: ezt és ezt mixeltem össze, főleg a második alapján készítettem, csak a ketchup abban nem volt szimpi, ezért az elsőből csórtam a paripüré(lol) ötletet.


Hogy tetszik? Folytassam ezt a sorozatot? Jó főzőcskézést*

2012. január 22., vasárnap

Vasárnapi szösszenet

Sziasztok!
Mit csináltatok ma? Én egy személyesebb poszttal készültem Nektek ma:) Még két vizsgám van hátra, a szerdai könnyebb, de az utolsó nagyon nehéznek ígérkezik, úgyhogy előre rettegek>.< Ti hogy álltok a vizsgaidőszakkal(ha szóba jön Nektek ilyesmi:)) Ezért sajnos elég sokat kellett ma is tanulnom, pihizésképp tornáztam kicsit, meg csináltam sajttortát, ami az új kedvencem. Most éppen Csengetett, Mylord-ot néztem, nemrég fedeztem fel, hogy adják még, eddig mindig Cobra 11-et néztem tanulás közben:D:D. Ti ismeritek/szeretitek? Én nagyon, hangulatos és vicces.

rossz kép, de talán valamennyire látszik, úgy tetszik ez a szín. szerda körül lesz a lakkról bejegyzés:)
kedvenc csészém, ugye milyen csecse? :D


Ja és még feltétlen meg akartam Nektek mutatni ezt a videót, olyan praktikus a tanuláshoz ez a haj.



Tetszenek az ilyesmi semmiről sem szóló bejegyzések, vagy hanyagoljam?:)
Szép estét Lánykák!*

2012. január 21., szombat

Sunfleur termékek

Sziasztok!

Ma a Sunfleur nevű kozmetikai céggel és három termékükkel ismertetnélek meg TiteketJ Erről a márkáról először 2-3 hónapja hallottam, amikor a Rossmannban arcradírt kerestem. Akkor megvettem a bőrmegújító arcradírt. És mivel nagyon bevált, megörültem a tesztelés lehetőségének, ahol is két terméket választhattam. Természetesen ez nem befolyásolja a véleményemet.

Elsőnek kicsit a cégről: „A SUNFLEUR Kozmetikai Kft. tisztán családi vállalkozás, melyet a tulajdonosok azzal a céllal alapították 1989-ben, hogy bebizonyítsák, a nagy nemzetközi márkák mellett is képes egy újonnan induló, innovatív és egyben professzionális cég a nemzetközi kozmetikaipar élvonalba kerülni.

A nemzetközi élvonalba tartozó kutatási eredményeket, valamint a népi orvoslás több évszázados hagyományait és a magyar tájak speciális gyógynövényeit felhasználva, olyan kozmetikai készítményeket fejlesztettünk ki, amelyek a tudomány legújabb állásának, a legfrissebb kutatási eredményeknek, valamint a vásárlók igényeinek is maximálisan megfelelnek.”

Nekem nagyon szimpatikus az, hogy a magyar vonalat erősítik, számomra ez naaagy pluszpont.

A termékeikről: “ A Sunfleur Kozmetikai Kft. a gyógyulást segítő készítményei révén olyan hírnévre tett szert, amit csak kevés konkurense mondhat el magáról. Termékeinek köszönhetően fogyasztók ezrei menekültek meg súlyosabb bőrproblémáktól, esetleg a cukorbetegséggel együtt járó végtag-amputációtól. A termékek szinte egyedülálló képességeit a gyakorlati tapasztalatok és a kitűnő minősítést adó klinikai tesztek sokasága együttesen igazolnak.

A speciális készítmények mögött meghúzódó jelentős és folyamatos innovációs háttér teszi lehetővé, hogy a kozmetikai termékek piacán is a nemzetközi élvonalba tartozó termékeket vezethessünk be a piacra. Kozmetikai termékeink között a fogyasztó mindent megtalál, ami az egészséges bőrt még szebbé és vonzóbbá teszi, ápolja és védi. Új fejlesztésű termékeink, kiemelten wellness terméksorunk egyedülálló a piacon, míg arcápolási készítményeink a legnagyobb presztízsű nemzetközi márkák közé emelik a Sunfleur márkanevet.”

Az idézetek forrása a hivatalos honlapjuk ezen a címen.

Most nézzük a 3 terméket, elsőként a

Bőrmegújító arcradírt.



Külcsín: Ezért is fogott meg elsőre a boltban, nagyon jól néz ki. Egy sima fehér tégely, amit rózsaszínes lilás virágos minták és némi ezüst ciráda díszít. A feje pumpás, ami lehető legjobb szerintem az összes lehetőség közül.

Amit ígér: „Bőrbarát pH-jú, grapefruitmag olaj tartalmú arcradír az arcbőr látványos megújulását eredményezi. Apró polietilén szemcséket tartalmaz, melyek az elhalt hámsejtek eltávolításában nyújtanak segítséget. Kitisztítja a pórusokat, javítja a bőrtónust.”

Amit tapasztaltam: Fehér krémes állagú, a szemcsék tényleg picik, ami nagyon jó, hiszen az érzékeny, vagy gyulladt bőrt sem irritálja, hanem kíméletesen tisztít. Az illata isteni, és úgy minden szempontból szuper kis arcradír, én heti 1-2 alkalommal használom.

A következő két terméket már a Sunfleur küldte nekem, én választhattam, engem ez a kettő izgatott a legjobbanJ

Kénes arcradír






Külcsín: Pontosan ugyanolyan, mint a bőrmegújítóé, annyi a különbség, hogy a virágos minta színe narancssárgás.

Amit ígér: „Az arcradír hatóanyagai csökkentik az arcon lévő gyulladásokat. Tisztító, fertőtlenítő és a keratolitikus hatásával segíti az elhalt hámréteg eltávolítását, a bőr megújulását. A kén szabályozza a faggyúmirigyek működését.”

Amit tapasztaltam: Ez egy kémiai radír, vagyis nem dörzsiznünk kell vele a bőrünket, elég csak felvinni, mint egy maszkot és 20-30 perc után leszedni. Fehér krémes állagú ez is, az illata elsőre finom. Az arcra felkenve kb. 10 perc után megszilárdul, a kellő idő leteltével pedig dörzsöléssel és langyos vízzel távolíthatjuk el. Ha elég vastagon kenem fel, lehúzni is simán lehet egy-két darabban. Lemosás után viszont az illata megváltozik, büdös kénes szaga lesz, ami a nevéből kiindulva nem meglepő. De ez sem tragikus, 2-3 óra múlva nyoma sincs, abszolút együtt lehet vele élni. Pláne úgy, hogy a hatása valami mesés. Szépen segít a pirosságon, a kialakult és kialakulóban levő pattanásokon, és még sosem volt ilyen pihe-puha a bőröm, mint ennek a használata után.

Végül, de nem utolsó sorban bemutatkozik a

Hajhulláscsökkentő 5 gyógynövényes sampon



Külcsín: A csomagolása unisex, nem is vitték túlzásba, sima fehér flakon zöld kupakkal, de nekem tetszik, nagyon letisztult.

Amit ígér: „A Sunfleur sampon zsálya, cickafark, bojtorján és csalán gyógynövények hatóanyagait tartalmazza. Rendszeres használatával csökkenti a hajhullást, fokozza a fejbőr vérellátását. A gyógynövények mellett alkalmazott speciális komponensek és vitaminok, együttesen gátolják a haj újrazsírosodását, és korpásodását.”

Amit tapasztaltam: Maga a folyadék zöldes színű, az illata nem túl erős, gyógynövényes, nekem valahogy mindig a gyöngyvirág jut róla eszembe. Eddig általában kétnaponta mostam meg a hajam, de a 2. napon már mindig zsíros, koszos hatású volt, szárazsamponoztam sokat, meg mindig össze kellett fognom. Mióta ezt a terméket használom, 3 naponta kell csak hajat mosnom, de azt is inkább megszokásból, még a 4. napon sem olya csúnya, mint anno a 2.-on. A korpásodásról nem tudok nyilatkozni, arra nem hajlamos a fejbőröm, viszont a hajhullást gyönyörűen csökkenti, és ezerszer kényelmesebb megoldás, mint az eddig használt hajszeszem, az túl időigényes volt.

Mint láthatjátok, én az eddig kipróbált termékeik alapján csak ajánlani tudom őket, mind a három annyira jó minőségű, és hasznos, nagyon hálás vagyok a tesztelési lehetőségért is:) Ha még többet szeretnétek megtudni, megtehetitek a Sunfleur honlapján itt, és a facebook oldalukon is.

Ismeritek ezt a márkát? Van már tőlük valamilyen terméketek? Vagy esetleg most kaptatok kedvet hozzá?

Legyetek jók, szép vasárnapot előre is!*


2012. január 13., péntek

NOTD- Neon tiger

Sziasztok Lánykák!
Mára egy körmös posztot hoztam Nektek. Persze az ötlet nem az enyém, itt megtaláljátok az elkészítési módját:)
A 88-as árnyalatú Lora lakkot, egy 53-as Moyrát, az Essence Watch out narancsát és valami Aden fekete lakkot használtam az elkészítéséhez. Remélem tetszik:)



2012. január 2., hétfő

Decemberi kedvencek

Sziasztok!
Éves kedvencezős listát valószínűleg képtelen lennék összeállítani, ezért a szokásos havit csináltam meg:)

a kép megint kritikán aluli, elnézést, de ma egész nap könyvtáraztam és csak most este jutott erre időm:/

Körmös kedvencek: Valamikor a hónap elején vettem meg a Lora Körömlakklemosó párnácskáit, és igazán megkedveltem őket. 32 darab van egy jól zárodó, igazán takaros kis műanyag dobozban, átitatva valamilyen olajos körömlakklemosóval. Jó nincs rózsaillata, de az acetonos társaihoz képest rettentő szolid. Én az epres változatát szereztem be, de ez annyira szerintem nem számít, mert semmi eperillata nincs, szagolgatni sem kell, mert nem kellemes, de nem is zavaró na:) Az utána megmaradó olajos réteget a körömről simán lehozza egy kézmosás. Bár a nagyon sötét, vagy csillámos lakkokkal nehezen birkózik meg, 280(?) forintot bőven megér, tuti újra fogom vásárolni ha elfogy.
Két kedvenc körömlakkom is volt, az egyik az Essence you rock! kollekciós világos kék lakkja, amit a legutóbbi NOTD posztban is láthattatok. Imádom a színét, két rétegben az igazi, nekem tartósnak bizonyult(4-5 nap).
A másik a Lora 52 számú lakkja volt, ezt viseltem a körmeimen karácsonykor is, gyönyörű vöröses bordó lakk tele ezüst és piros icipici csillámokkal, nagyon érdekesen néz ki. Ezenkívül persze rém olcsó, és szintén jó tartós:)

A kedvenc alapozóm az újra felfedezett Catrice Matt Mousse hab állagú terméke volt. Még nyáron vettem, akkor is imádtam, de valahogy elfelejtettem. Tartós, jól fed, és egyáltalán nem hajlamos alatta a bőröm a kifényesedésre, holott egy folyékony alapozó esetében minimum 1szer újra kell púdereznem a nap során.

A már bemutatott Lora 8-as palettájához nyúltam reggelente a legtöbbet, gyönyörű, mégis egyszerű sminket lehet vele összedobni.

A kedvenc ajakápolóm a Blistex málnás citromos ajakbalzsama volt, jól hidratál, irtó jó az illata, és nagyon finom.

A testápolóim közül főleg az Oriflame Milk&Honey kéz és testápolóját használtam. Nagyon jól hidratál, fincsi az illata, és szép is szerintem, imádom a tégelyét.

Kedvenc hajra való termékem a 100 forintos boltban vásárolt Girlz(sic!) Only márkájú száraz samponom volt. Party nights illatban vettem meg, ez lehet hiba volt, legközelebb valamilyen visszafogottabbat keresek, mert bár nem büdös, nagyon erős parfümös illata van, ami a hajamon egyáltalán nem durva, de a lakásban meg lehet tőle fulladni egy jó pár óráig. De ez az egyetlen negatívuma, amúgy szuper kis termék.

Egymásra találtunk újra a régi kedvenc parfümömmel, 2-3 éves úgyhogy annyit tudok róla, hogy Celine Dion és lila a kupakja. A doboza ronda volt, mert bazi nagyban rányomták a Celine-t, szóval azt rögtön kidobtam:D De az illata amúgy nagyon fincsi gyümölcsös, és nagyon tartós.

Kiegészítők közül pedig ezt az édes tüllös, gyöngyös kék virágos csatot kedveltem nagyon:)

Nektek mik voltak az elmúlt hónap/év kedvencei? Puszi